Menu
Május 20-án reggel szokatlan látvány fogadta a mezőkeresztesi lakosokat: a gyerekek  és a tanárok nem az iskolába tartottak, hanem a városközpont felé.   8 óra előtt pár perccel az intézmény apraja-nagyja  már mind ott gyülekezett. Óriási volt a nyüzsgés, a járókelők kíváncsian figyelték, miért ácsorog a téren ennyi lurkó. Csak néhány beavatott tudta, hogy pillanatokon belül felharsan a kürt, ami jelezni fogja,  végre indulhat a  Waka-Waka és ezzel együtt a GYEREKNAP! Shakira dalára táncoltunk egy jót, és ha már benne voltunk a ritmusban, dalra is fakadtunk. Közkívánatra elénekeltük Bruno Mars Count on Me című dalát – tökéletes angolsággal.    A villámcsődület csúcspontja az iskolainduló debütálása volt, melyet Erdész Márton tanár úr írt nekünk. Most már az egész város tudhatja, hogy „a Kossuthba járni jó!”
9 órakor elkezdődött az akadályverseny, amit lázas készülődés előzött meg: menetlevelek készítése, csapatnév választása, induló írása, zászló fabrikálása.  Hat állomás izgalmas feladatai után jól esett az ebéd és egy kis pihenő a fák hűvösében immár az iskola udvarán.
13.00 órától a „Tiéd a színpad” tehetségkutató versennyel folytatódott a gyereknap délutáni programja. Ének, vers – próza, hangszeres előadás, sport és tánc kategóriában mutatta be tehetségét száznál is több tanulónk. Dekázós rekordkísérlet, Cup Song, gitárzene és vers tarkította a lenyűgöző produkciók sorát. A tisztelt publikum dübörgő tapsviharral díjazott minden fellépőt. Az öt főből álló szakmai zsűri végül a következő versenyzőket találta a legtehetségesebbnek:
Tánc kategória: Gáspár Bendegúz, Varga Márk 4.b – Uptown Funk
Ének kategória: Horváth Anna 7.a – All of me
Sport kategória: Áfra Tamás 8.a, Varga Gyula Sándor 8.a, Gróf Richárd 8.b – Spártaiak
Hangszeres előadás: Bártfai Beáta, Bártfai Orsolya 5.b – Cup Song
Vers – próza: 6.b osztály drámacsoportja – A kis gömböc
A tehetségkutató után egy kis keresgélés következett. Apró képek rejtőztek az iskolaudvar egész területén. Kicsik és nagyok többször is gondosan átfésülték  a terepet, hátha  találnak még valahol egyet  az értékes pontokat hozó képecskék közül. Igyekezni kellett, hiszen 14.30-kor kezdődtek a sportmérkőzések, trambulin is várta a gyerekeket, de  karaoke partira szintén mehetett, aki dalos kedvében volt, hacsak nem ragadt ott a távirányítós autók vagy a kerékpárosok versenyén. Persze szurkolni is sokan mentek a mérkőzések helyszíneire. Négy lánycsapat kézilabdázott , az osztályok 2-2 fővel képviselték évfolyamaikat, és körmérkőzések során döntötték el a helyezéseket. Első helyen a „Bauntis kalácsok”  csapata végzett. Tagjai voltak: Ábrahámi Zoé, Széplaki Bianka, Simon Karina, Hadi Melinda, Szklenár Julianna, Ináncsi Boglárka, Bártfai Orsolya, Szabó Mariann és Ispán Bernadett. A labdarúgók 5 csapata közül a Silver nyert büntetőkkel. Kolozsvári Dávid, Ficsor Zalán, Barankai Márk, Juhász Attila, Csiklya Sándor, Horváth Attila és Kis András örülhetett a végső győzelemnek.
15 óra 30 perckor mindenki a sportcsarnokba vonult, ahol boksz bemutató zajlott   a mezőkövesdi ökölvívó szakosztály versenyzőinek jóvoltából. A párharcokat érdeklődéssel figyelték a gyerekek, a győzteseknek kijáró kiáltásoktól volt hangos a csarnok bő harminc percen át.
A gyereknap zárásaként az osztályok közötti verseny eredményét is kihirdettük.

 

 

 
 
20230424 fenntarthatosagi 4x
20230928 allatvedelmi temahet logo 2023
20230302 penzhet logo
 
Go to top