Menu
Az őszi szünet előtti napon minden kicsit másképpen volt, mint egy átlagos tanítási napon. Már napokkal korábban kicsi szellemek és denevérek tűntek fel az iskola különböző pontjain. Péntek reggel pedig megjelentek a boszorkányok az iskolában, kicsik és nagyok örömére. A legkisebbek kicsit borzongva, ugyanakkor kíváncsian várták, mikor találkoznak velük az iskola folyosóján. Ők is tudták, hogy jó boszik, és nincs okuk a félelemre, sőt, ha a szünetekben megkeresik őket az aulában és jól válaszolnak a találós kérdéseikre, akkor cukrot is kaphatnak tőlük.
Délután indult az igazi borzongás egy meglepetés produkcióval. Kisebb csoport zombi, vámpír, rongybaba gyűlt össze a főépület folyosóján, és ha már ott voltak, táncra is perdültek. A flashmob után a rémséges csapat az ebédlőbe vonult. Voltak, akik töklámpásokat faragtak, mások felöltötték rémisztő jelmezeiket. Aki elég bátor és vakmerő volt, bemehetett a rémszobába, ahol válogatott szörnyűségek várták. A már említett boszorkányo próbatételek elé is állították a félelmetes részvevőket. Volt tökfutás, seprűlovaglás, cukorsaccolás, sőt, aki igazán bátor volt, belenyúlhatott a boszi zsákjába, amiben különféle „boszi-kellékek” voltak; kígyó, béka, giliszták.
Természetesen a töklámpásokat és a jelmezeseket zsűri értékelte. A jelmezversenyt egy vámpír trió nyerte, Bártfai Orsolya, Bártfai Beáta és Román Fanni. A második helyen a sziámi ikrek végeztek, Molnár Flóra és Csiklya Alexandra. A harmadik helyezett Négyesi Laura lett.
A töklámpás faragó verseny győztese Hegedűs Hédi lett. Második helyen Ispán Zsombor végzett. A harmadik hely megosztott lett, Szalai Vera és Szalai Viktória, valamint Sztahó Andrea Mónika és Sztahó Alexandra párosai között. Ráki Norbert és Ábrahámi Zoé különdíjat kapott.
Mielőtt kiürült az ebédlő, nagy csapatba verődött a rémisztő társaság, és felment a könyvtárba cukrot csalni, amit utána gyorsan meg is osztottak egymással. Ettek még egy kis sütőtököt, és búcsút intettek egymásnak. Nem örökre, csak az őszi szünet végéig.
 
 
Bezsák Eszter
 

 
 
20230424 fenntarthatosagi 4x
20230928 allatvedelmi temahet logo 2023
20230302 penzhet logo
 
Go to top