Menu
Január 19-én 26. alkalommal került megrendezésre a mezőkeresztesi iskola tornatermében a Keresztesi kupa elnevezésű gyermeklabdarúgó torna. A szokásoknak megfelelően most is a III. korcsoportos ifjú labdarúgók feszülhettek egymásnak, hogy a torna végén büszkén emelhessék magasba és őrizzék egy évig a hőn áhított vándortrófeát. A 2000-2001-ben született labdarúgók idén is kiszolgálták a szépszámú közönséget, izgalomban és küzdelemben most sem volt hiány. Ez alakalommal 6 csapat fogadta el a meghívást: Bükkábrány, Mezőnyárád, Mezőnagymihály, Szentistván, Vatta és természetesen a házigazda Mezőkeresztesiek.
 
A hat csapat két háromfős csoportot alkotott, ahol a körmérkőzések után került sor a végső helyezéseket eldöntő helyosztókra.
 
A torna végeredménye a következő lett: első helyen a mezőnagymihályiak végeztek, második Mezőnyárád lett, a bronzérmet pedig Mezőkeresztes tudhatta magáénak. Utánuk sorrendben a negyedik, ötödik és hatodik helyen pedig Bükkábrány, Szentistván és Vatta csapatai következtek.
Eleven Televízió

 
 
20230424 fenntarthatosagi 4x
6x badge 2024 kicsi
20230928 allatvedelmi temahet logo 2023
20230302 penzhet logo
 
Go to top