Menu
(2016. október 15.)
Reggel gyülekeztünk az iskolaudvaron. Sajnos az időjárás miatt a tervezett futást nem tudtuk megvalósítani, így a programot az úti beszámolónkkal kezdtük.
A tízórai után az előzetesen kialakított csapatok megkapták a menetlevelüket és indulhatott a játékos versengés. Az 1.-2. és a 3.-4. évfolyamon 8-8 állomáson, a felső tagozaton 10 állomáson várták a hetedikes tanulók mentortanáraikkal a versengő csoportokat. Tehát egyszerre 26 helyszínen folyt a versengés. A feladatok a kiállítás anyagával és az előadáson elhangzottakkal voltak kapcsolatosak, de összeállításukkor figyelembe vettük az életkori sajátosságokat is. De azért a figyelmesebbek több pontot tudtak gyűjteni. S ím, egy kis ízelítő a feladatokból:
• A tornacsarnokban felépített akadálypálya segítségével próbáltuk megízleltetni, hogy mennyire nem volt egyszerű felkapaszkodni a Solymos várába, illetve milyen akadályokkal kellett megküzdeni a Tordai hasadékban.
 
 
• Szent László pénzét lencsével helyettesítettük. A legenda megismerése után gyöngybab közül kellett időre kiválogatni a lencseszemeket, amit kétkarú mérlegen meg kellett mérni a csapatoknak. Minden megkezdett dkg után járt egy pont, de minden belekeveredett gyöngybab 1 pont levonást eredményezett.
 
 
• Interaktív táblán volt anagramma, illetve szókereső feladat.
 
 
• A szavazórendszerünket is beüzemeltük egy 10 feladatos kvíz erejéig.
 
 
• A népszerű képfelismeréssel egybekötött puzzle sem maradhatott ki.
 
 
• A kirándulás élménybeszámolójával kapcsolatos villámkérdések sem maradhattak el, amit a legkisebbeknél egy igaz-hamis feladattal váltottunk ki.
 
 
• A legnagyobbaknál a ,,szóbeszéd” játékot sem hagytuk el. Természetesen egy Szent Lászlóval kapcsolatos rövid legendát kellett tovább ,,pletykálni”. A továbbadandó kulcsszavakat pedig szigorú zsűri figyelte és pontozta.
 
 
• A szövegértés, szövegmegfigyelés kicsiknél székely népmesével, nagyobbaknál a Szent László pénze c. legendával volt kapcsolatos.
 
 
• A legkisebbek állathangok felismerését is feladatul kapták, hiszen a nagyszalontai gyermekotthonban többféle házi állattal is találkoztunk.
• A növényfelismerő feladatnak az útközben fotózott cserjék adták az apropóját.
• A népdalfelismerés képrejtvény alapján történt.
 
 
• S nem maradhatott ki Cronos, az évszakokkal és a hónapokkal, ami az aradi városházát idézte fel a kicsik számára.
 
 
Amíg a pontok összesítése folyt, addig a tornacsarnokban az ,,Egy vérből valók vagyunk..." kezdetű dalt tanulták az iskola tanulói Zachar Emília tanárnő vezetésével. Annyira csodálatosan zengett a dal a tornacsarnokunkban, hogy többeknek elszorult a torka, s könnyek gyűltek a szemekben a meghatottságtól.
 
 
Az éneklést erdélyi idegenvezetőnk, Lovász Attila zárta, aki elénekelte nekünk a Székely himnuszt.
A nap zárásaként pedig kihirdetésre kerültek az egyes évfolyamok győztesei, akik átvehették megérdemelt jutalmaikat.

 
 
20230424 fenntarthatosagi 4x
6x badge 2024 kicsi
20230928 allatvedelmi temahet logo 2023
20230302 penzhet logo
 
Go to top