Menu

A tavaszi visszavágókkal és városi döntőkkel folytatódtak a kézilabda diákolimpia idei küzdelmei. Több korcsoportban és nemben is parkettára léptek kéziseink a hét folyamán.

A sort a nagy fiúk kezdték, akik Mezőkövesden vendégszerepeltek. Ugyan sokáig, egészen a második félidő közepéig még vezettünk, de a végére érvényesült a hazaiak tudásbeli fölénye, így érvényesült a papírforma és a kövesdiek jutottak a városi döntőbe.

Aztán csütörtökön (márc. 16.) III. korcsoportos városi döntőt rendezett iskolánk, amelyen a lányokat 2 a fiúkat 3 csapat képviselte. A fiúk terén nem voltunk érdekeltek, a lányok terén annál inkább. Mezőnagymihály csapatát legyőzve megyei elődöntőbe jutottak lányaink.
A rendezvény után sem pihentünk, hiszen a nagy lányok is pályára léptek, akik a városi döntőbe jutásért küzdöttek meg szintén Mezőnagymihály csapatával. Ők is sikerrel vették az akadályt így továbbjutottak.
Gratulálunk mindenkinek a szép eredményhez, folytatása következik!

 
 
20230424 fenntarthatosagi 4x
20230928 allatvedelmi temahet logo 2023
20230302 penzhet logo
 
Go to top