Menu

A Mezőkeresztesi Kossuth Lajos Általános Iskolában idén egy térségi vetélkedő keretében emlékeztünk meg a költészet napjáról. A rendezvényt már hetekkel ezelőtt lázas készülődés előzte meg. 3 fős csapatok jelentkezését vártuk március 20-áig, s szép számmal jelentkeztek a térség iskolái. A vetélkedőre az előzetesen megadott 20 gyermekvers egyikéből kellett a csapatoknak tetszőleges technikával illusztrációt készíteniük. 24 szebbnél szebb pályamunka érkezett, melyből 15 továbbjutó csapat lett. A munkákból kiállítást készítettünk, melyet a vetélkedőn meg is tekinthettek az érdeklődők, s a csapatok értékes pontokat is szerezhettek általuk. A 2. fordulóra is volt feladatuk a gyerekeknek: a megadott 20 vers tanulmányozása mellett József Attila és Arany János életéből is készülniük kellett.

Majd eljött a nagy nap, április 11-e, ahol végül 7 iskola csapatai mérkőztek meg egymással. Jelen volt a Szentistváni István Király Általános Iskola, a Tibolddaróci II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, az Igrici Tompa Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, a Mezőnagymihályi Arany János Általános Iskola, a Mezőkövesdi Általános Iskola és Alapfokú Iskola Szent Imre Tagiskolája, A Mezőkeresztesi K. L. Á. I. vattai Szemere Bertalan Tagiskolájának csapata, s iskolánk is képviseltette magát.
A zenés nyitóműsor után nagy izgalommal vetettük bele magunkat a feladatokba.
A vetélkedőn a versek és költők ismeretére épülő játékos feladatok mellett kreatív feladatok is előkerültek. Volt puzzle, totó, anagramma, rímkereső, keresztrejtvény, versírás,előadás, s a klasszikus versek még sms-ben is megjelentek.
A csapatok munkáját szakmai zsűri pontozta. A zsűri elnöke: Vitéz Gábor Miklós volt, a Mezőkövesdi Tankerületi Központ szakmai vezetője volt.
A zsűri tagjai:
Derekasné Orosz Andrea magyar nyelv és irodalom szakos tanárnő, könyvtáros, közoktatási szakértő,
a Bükkábrányi Arany János Általános Iskola intézményvezetője.
Kalina Zoltánné magyar nyelv és irodalom, német és történelem szakos tanárnője, a Tibolddaróci II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola igazgatóhelyettese, aki a legtöbb csapatot delegálta a versenyre.
Pavolekné Köpöczy Ágnes, intézményünk magyar nyelv és irodalom, tánc-és drámapedagógia szakos tanárnője, valamint iskolakönyvtárosa.
Bódizs Nóra, a Mezőkeresztesi Tahy Olga Városi Könyvtár vezetője.
A másfél órás, jó hangulatban eltelt vetélkedő után a zsűri visszavonult, s a csapatok, illetve a felkészítő tanárok megvendégelése után izgatottan vártuk az eredményeket.

1. helyezést ért el a Mezőnagymihályi Arany János Általános Iskola Költőpalánták csapata 91 ponttal, felkészítő: Antalné Vályi Éva

2. helyezett lett a Tibolddaróci II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola Pingvinek csapata 88 ponttal, felkészítő: Kalina Zoltánné

3. helyezett pedig az Igrici Tompa Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Unikornisok csapata lett 87 ponttal, felkészítő tanáruk Nyitrainé Liptai Julianna volt.

A vetélkedőn egy különdíj is kiosztásra került, melyet a legkreatívabb csapat, a Szemere BearTeam kapott, felkészítő tanár: Juhász Gergely.

A nyertes csapatok tagjai értékes könyvjutalomban részesültek, s az emléklapok mellett minden diák emlékül vihetett egy kulcstartót is, melyet erre az alkalomra készítettünk.
A vetélkedőt hagyományteremtő szándékkal rendezte iskolánk, s reméljük, jövőre is ilyen nagy érdeklődés mellett adhatunk otthont a költészet napja megünneplésének.

Köszönjük a támogatást és a segítő munkát az iskola vezetésének, kollégáinknak, iskolánk alapítványának, és a Mezőkövesdi Tankerületi Központnak. Külön köszönet a vetélkedőre jelentkező gyerekeknek és felkészítő tanáraiknak, hisz lelkesedésük és pozitív visszajelzéseik megerősítettek bennünket abban, hogy a vetélkedőnek a következő tanévben is létjogosultsága van a térségben.

Tóth Melinda, Zachar Emília - szervezők

 
 
20230424 fenntarthatosagi 4x
6x badge 2024 kicsi
20230928 allatvedelmi temahet logo 2023
20230302 penzhet logo
 
Go to top