Menu
A Megyei Balesetmegelőzési Bizottság 2018. április 19-én, Sátoraljaújhelyen rendezte meg felmenő rendszerű Kerékpáros Iskola Kupa elnevezésű verseny megyei döntőjét. A versenyzők kerékpáros elméleti tesztlap kitöltésével, ügyességi pálya teljesítésével valamint a városi forgalomban történő kerékpározással mérhették össze tudásukat. Iskolánk tanulói nagyon szép eredményt értek el. A megyei döntőn a leány kategóriában Okos Laura (6. osztályos) 2. helyezést, fiú kategóriában Himer Marcell (7. osztályos) szintén 2. helyezést ért el. Egy kis szerencse folytán megyénket leány kategóriában Okos Laura képviseli a 2018. május 9-12 között Egerben megrendezésre kerülő országos döntőn.
Bartháné Kunráth Ágnes

2017. június 2-án került megrendezésre a Tiszatáj Környezet- és Természetvédelmi  Közalapítvány, „Tavaszlesen” vetélkedőjének döntője. A Mezőkeresztesi Kossuth Lajos Általános Iskolából 5 két fős csapat indult, közülük egy csapat jutott be a Kesznyéteni Tájvédelmi Körzet látogatóközpontjában megrendezésre kerülő döntőbe. Az iskolát Berecz Dominik 6.a és Bogárdi Pálma 7.b osztályos tanulók képviselték, akik a 18 döntős csapat közül 6. helyezettek lettek. A döntő első nyolc helyezettje egy 6 napos természetvédelmi tábort kapott ajándékba.

Bővebben ...

2017. május 9-én Miskolcon került megrendezésre a "Ki a mester két keréken ?" elnevezésű közlekedési verseny. A gyerekeknek egy kerékpáros tesztlapot kellett megoldani illetve egy ügyességi pályát kellett teljesíteni. A megyei döntőben iskolánk tanulói eredményesen szerepeltek. Okos Laura 5. osztályos tanuló IV. helyezést, Himer Marcell 6. osztályos tanuló II. helyezést ér el.

2017. április 22-én rendezte a Mezőkeresztesi Kossuth Lajos Általános Iskola alsó tagozatos munkaközössége a 15. Térségi Mesevetélkedőt. 9 iskola 24 csapata jött el versenyezni Bogácsról, Bükkábrányból, Hejőkeresztúrról, Igriciből, Mezőkeresztesről, Szentistvánról, Tibolddarócról, Tiszapalkonyáról és Tiszaújvárosból. A megnyitó műsorban a Sályi Mozgásjavító Általános Iskola tanulói a Festékmesék című mesejátékot adták elő.

Bővebben ...

A Mezőkeresztesi Kossuth Lajos Általános Iskolában idén egy térségi vetélkedő keretében emlékeztünk meg a költészet napjáról. A rendezvényt már hetekkel ezelőtt lázas készülődés előzte meg. 3 fős csapatok jelentkezését vártuk március 20-áig, s szép számmal jelentkeztek a térség iskolái. A vetélkedőre az előzetesen megadott 20 gyermekvers egyikéből kellett a csapatoknak tetszőleges technikával illusztrációt készíteniük. 24 szebbnél szebb pályamunka érkezett, melyből 15 továbbjutó csapat lett. A munkákból kiállítást készítettünk, melyet a vetélkedőn meg is tekinthettek az érdeklődők, s a csapatok értékes pontokat is szerezhettek általuk. A 2. fordulóra is volt feladatuk a gyerekeknek: a megadott 20 vers tanulmányozása mellett József Attila és Arany János életéből is készülniük kellett.

Bővebben ...

2017. március 28-án került sor szépkiejtési versenyünkre. 1-4. évfolyam számára vers és prózamondás, 3-4. osztályosoknak olvasás kategóriában hirdettük a megmérettetést. A barátság téma nagyon is aktuális napjainkban. 20-an verset mondtak, 12-en prózamondást választottak, 10-en pedig Milne: Micimackó című művéből olvastak egy részletet. Ezúton köszönjük alapítványunknak a jutalomkönyvek megvásárlásához az anyagi hozzájárulást.
Íme az eredmények:

Bővebben ...
2017. március 14-én délután 14 órakor került megrendezésre iskolánkban az 1948-49-es forradalom és szabadságharcról szóló történelmi vetélkedő. Idén 6 csapat nevezett 4-4 fővel, a csapatok 6-7-8. osztályos tanulókból álltak. A vetélkedő jó hangulatban telt, a tanulók nagyon ügyesen oldották meg a feladatokat. Az első három helyezett csapat jutalomban is részesült, melyet az Alapítvány Mezőkeresztes Iskolájáért jóvoltából adhattunk át. 
Bővebben ...

A fizikai-kémiai szaktanterembe várták a versenyzőket február 28-án, hogy összemérjék tudásukat kémiából. Összesen tizennégy 7. évfolyamos és tizenkét 8. évfolyamos diák jelentkezett. Az elméleti feladatsorban helyet kapott számítási feladat, grafikonok olvasása, rajzolása, valamint eszközök és veszélyjelzések ismerete. A megoldásra 45 perc állt a tanulók rendelkezésére. A gyermekek várakozáson felült teljesítették a kiadott feladatsort.

Bővebben ...

2. oldal / 4

 
 
20230424 fenntarthatosagi 4x
6x badge 2024 kicsi
20230928 allatvedelmi temahet logo 2023
20230302 penzhet logo
 
Go to top