Menu

Október 10-én megrendeztük alsó tagozatos matematikaversenyünket. A legjobbak ( Barna Viktor 3.b,Kalászi Máté 3.a, Molnár Villő Bíborka 3.b., Túróczi Eszter 3.b, Talián Zsolt 3.b, Román Lilien 4.a, Baráz Levente 4.a ) novemberben részt vehetnek a Zrínyi Ilona matematikaverseny iskolai fordulóján.

20231010 matekverseny01

Október 14-én, szombaton az érdeklődő felső tagozatos diákjainknak túrát szerveztünk Cserépfaluba. Iskolánk csatlakozott a Geotóp-napi Less Nándor Emléktúra programjához, amely egy országosan is elismert teljesítménytúra. A túra során bejártuk a Bükkalja, Déli-Bükk és a Bükki kövek vonulatának legszebb részeit (Kilátó - Mész-tető, Ördögtorony - Ökörütő-völgy - Oszla - Subalyuk)

Sétánk során különféle természettel kapcsolatos játékokat játszottunk, feladatokat oldottunk meg. A 12 km-es túra végén büszkén vettük át teljesítményünket igazoló oklevelünket, kitűzőnket.

A túra szervezésével célunk az volt, hogy a gyerekek ismereteket szerezhessenek a természeti képződményekről, hogy formáljuk a természettel kapcsolatos szemléletüket, és nem utolsó sorban az is, hogy egy remek túrás napot tölthessenek el együtt.

A szervezők: Stenger Károly, Tiszolczki László, Tóth Melinda

KÉPEK

ZÖLDSAROK

Szeptemberben az osztályok egyik feladata az volt, hogy a már meglévő zöldsarkukat díszítsék, termésekkel, virágzó vagy zöld növényekkel gazdagítsák. Öröm volt látni, hogy egyes osztályok milyen lelkesedéssel újították meg az ÖKO-sarkukat. Ebben a versenyben első helyezett az 1.a és a 4.a osztály lett, a második helyen az 1.b osztály végzett, a képzeletbeli dobogó harmadik fokára pedig a 2.a léphetett fel. KÉPEK a nyertes zöldsarkokról Köszönjük minden osztálynak, segítséget nyújtó szülőnek, pedagógusnak, hogy valamilyen szinten részt vettek az osztálytermek szépítgetésében, melynek valós célja az volt, hogy tanulóink igényes környezetben tanuljanak. Bízunk abban, hogy a növényeket rendszeresen gondozzák majd.

Diákönkormányzat

TEREMDEKORÁCIÓ

A Mezőkeresztesi Kossuth Lajos Általános Iskola Diákönkormányzata által meghirdetett őszi teremdekorációs verseny eredménye a következő: 1. hely: 4.a osztály 2. hely: 1.a és az 1.b osztály 3. hely 3.b osztály A helyezetteknek szeretettel gratulálunk!

Diákönkormányzat vezetősége

KÉPEK

2023. október 3.-án délelőtt az Országos Könyvtári Napok keretében az alsó tagozatos tanulók bábelőadáson vehettek részt az IKSZT-ben. A Kalamajka Bábszínház előadásában a Kismalac és a farkasok című mese modern változatát tekintettük meg.

Hollóné Nyeste Mária

KÉPEK

6. oldal / 82

 
 
20230424 fenntarthatosagi 4x
20230928 allatvedelmi temahet logo 2023
20230302 penzhet logo
 
Go to top