Karácsony - 2013. december 21.

mezőkeresztesi Kossuth Lajos Általános Iskolában december 21 -én került sor az évzáró Karácsonyi műsor bemutatójára az intézmény tornatermében. Egy bevezető vers után a 2. b osztály betlehemes játékát láthatták a résztvevők. Majd versek, dalok hangoztak el, valamint a 4. b és az 1. a osztályok táncos produkciója és a 4. évfolyam Karácsonyi keringője színesítette a színvonalas programot. A műsor keretében a gyermekek és pedagógusok elbúcsúztatták Kirnyák András igazgatót, akik 41 év munka után abból az intézményből megy nyugdíjba, ahol évtizedekkel ezelőtt elkezdte a tanítást.

Halloween – 2013. október 24.

halloween ősi kelta hagyományokból kialakult ünnep, amit elsősorban az angolszász országokban tartanak meg, bár mára már az egész világon elterjedt. A boszorkányok, kísértetek és egyéb szellemek ünnepe, amely mára hazánkban is egyre nagyobb teret hódít. A mezőkeresztesi iskolások 24-én csütörtökön a tanítás után vehettek részt töklámpás faragó versenyen, igénybe véve a szülők segítségét is. Az elkészült lámpásokra a zsűri mondta ki a végső szót. De nem csak a kifaragott, tökből készült alkotásokkal lehetett versenyezni, hanem egyénileg, vagy csoportosan nevezhettek a vállalkozó kedvűek a jelmez versenyre is. A jelmezes bemutatkozást egy saját, alkalomhoz illő verssel is ki lehetett egészíteni.

Ballagás - 2013. június 8.

2013. június 8 -án ballagtak el a Kossuth Lajos Általános Iskola tanulói Mezőkeresztesen. A gyermekek a műsor kezdetét jelző csengőszó után, énekelve járták körbe régi, megszokott tantermeiket és az iskola virágokkal feldíszített udvarát, amíg a kézilabdapályán felállított színpadhoz nem értek. A ballagók 25 perces műsora után, amelyben mindannyian szerephez jutottak, a hetedikesek elbúcsúztatták a nagyokat, majd a 8. osztályosok nevében Szél Kristóf köszönte meg az itt töltött időt. Kirnyák András intézményvezető rövid ünnepi beszédét követően került sor a jól sportoló és tanuló, valamint az aktív közösségi életet élő tanulók jutalmazására. Oklevelet kaptak a szülői munkaközösség legaktívabb tagjai is. A műsor zárásaként énekelve, tele virágokkal vonultak vissza az osztálytermükbe.

Gyermeknap - 2013. május 25.

A mezőkeresztesi Kossuth Lajos Általános Iskola diákjait az idei évben is szervezett programok várták Gyermeknap alkalmából május 25-én. A délelőtt folyamán részt vehettek kerékpáros ügyességi versenyen évfolyamonként, focizhattak, kézilabdázhattak. A tornateremben népi gyermekjátékok várták az osztályokat. Voltak játékos feladatok és nyelvi, irodalmi kvíz is. Tíz órakor érkezett az Egri Főiskola két oktatója, hogy érdekes kémiai kísérletekkel kápráztassa el a gyerekeket és pedagógusokat. A délután folyamán hulla-hopp karika bemutatót és parkour bemutatót is láthattak az iskolások. A nap végén a tanár – diák mérkőzéseket izgulhatták végig a szurkolók.

Kézműves foglalkozás - 2013. március 21.

Március 21 -én, Mezőkeresztesen a Kossuth Lajos Általános Iskola Diákönkormányzata, a szabadidő hasznos eltöltésére kézműves foglalkozást szervezett, az intézmény ebédlőjébe. A foglalkozáson alsós és felsős tanulók egyaránt részt vehettek és részt is vettek szép számban. Hat asztalon, összesen hétféle tevékenységet lehetett kipróbálni. Az elkészítésre váró díszek a tavaszi és a Húsvéti ünnepkörhöz kapcsolódtak. Készült nyuszi, virág, tojás, festéssel, színezéssel, vágással és ragasztással. Minden gyermek megtalálhatta a számára kedves feladatot, vagy akár elkészíthette sorban az összes tárgyat. Ha valahol pedig elakadtak a pedagógus segítők szívesen segítettek a művek tökéletessé tételében.

Március 15-ei megemlékezés - 2013. március 14.

Mezőkeresztesen a Kossuth Lajos Általános Iskolában a március 15-ei eseményekre emlékeztek a diákok és pedagógusok még március 14-én.
Műsorukban felidézték a 165 évvel ezelőtt e napon történteket, felcsendült a Nemzeti Dal és elhangzott a 12 pont.
A tanulók múltidéző műsora után Kirnyák András igazgató köszönte meg a felkészítők és gyermekek színvonalas előadását.
 

Mesemondó verseny Mezőkeresztesen - 2013. március 1..

Mezőkeresztesen a Kossuth Lajos Általános Iskolában március 11-én került megrendezésre 1-4. osztályosok mesemondó versenye, az alsós munkaközösség szervezésében. A megmérettetés a második fordulója volt a március 4-én megtartott előválogatónak, aminek a tétje elsősorban az, hogy kik képviselik az iskolát március végén Mezőnyárádon, a Szederkényi Anna Tagiskolában megrendezésre kerülő szépkiejtési versenyen. A mostani versenyen is a legjobban teljesítők vívták ki azt a jogot, hogy induljanak a nagy múltú megmérettetésen.
 

Vers- és prózamondó verseny – 2013. március 4.

Mezőkeresztesen a Kossuth Lajos Általános Iskolában március 4-én került megrendezésre 1-4. osztályosok versmondó versenye, illetve a 3-4. osztályosok olvasási versenye, az alsós munkaközösség szervezésében. A megmérettetés egyfajta előválogató volt a március végén Mezőnyárádon, a Szederkényi Anna Tagiskolában megrendezésre kerülő szépkiejtési versenyre. A legjobban teljesítők vívták ki azt a jogot, hogy pedagógus felkészítés mellett induljanak a nagy múltú megmérettetésen.
 
A mostani versenyen a következő eredmények születtek:

Műveltségi vetélkedő a keresztesi iskolában - 2013. február 6.

A mezőkeresztesi Kossuth Lajos Általános Iskolában február 6-án hét csapat vetélkedett a humán munkaközösség által meghirdetett műveltségi vetélkedőn az intézmény étkezőjében. Nyolc feladaton keresztül mérték össze műveltségüket az 5-8. osztályos tanulók, akik négy fős vegyes csapatokat alkottak. A feladatok rendkívül változatosak voltak: totó, kvíz, képfelismerés, szókeresés, irodalmi, földrajzi, történelmi kérdések. A versenyen a következő eredmények születtek:

Küzdelem a Keresztesi Kupáért - 2013. január 19.

Január 19-én 26. alkalommal került megrendezésre a mezőkeresztesi iskola tornatermében a Keresztesi kupa elnevezésű gyermeklabdarúgó torna. A szokásoknak megfelelően most is a III. korcsoportos ifjú labdarúgók feszülhettek egymásnak, hogy a torna végén büszkén emelhessék magasba és őrizzék egy évig a hőn áhított vándortrófeát. A 2000-2001-ben született labdarúgók idén is kiszolgálták a szépszámú közönséget, izgalomban és küzdelemben most sem volt hiány. Ez alakalommal 6 csapat fogadta el a meghívást: Bükkábrány, Mezőnyárád, Mezőnagymihály, Szentistván, Vatta és természetesen a házigazda Mezőkeresztesiek.
 
A hat csapat két háromfős csoportot alkotott, ahol a körmérkőzések után került sor a végső helyezéseket eldöntő helyosztókra.