Gyereknap

2023. május 26-án tartottuk iskolánkban a gyermeknapot. Igyekeztünk színes, változatos programot összeállítani. 8 órától az ifjú tehetségek mutathatták be produkciójukat a „Csillag születik” színpadán. Rövid szünet után szórakoztató tréfás feladatokat oldottak meg a diákok. Az alsó és a felső tagozat két különböző „útvonalon” haladt. Iskolánk pedagógusain kívül a könyvtár dolgozói és Grünczeicz Berta Tilla, az Életfa Természetbarát Egyesület titkára is biztosítottak egy-egy állomást. Ezt követte az eredményhirdetés. A „Csillag születik” verseny értékelése mellett az iskola legaktívabb osztálya cím is gazdára talált.  Ebben a versengésben a képzeletbeli dobogó legfelső fokára az 1.a osztály, a másodikra a 4.a osztály, a harmadikra pedig a 7.a osztály állhatott fel. A legaktívabb osztály egy 30000 forintos pénzjutalommal gazdagodott, a 4.a egy-egy jégkrémet és egy 10000 forintos pizza utalványt vehetett át, a 7.a osztály tanulói pedig egy-egy jégkrémet kaptak. Ezúton köszönjük alapítványunk anyagi hozzájárulását. A gyermeknapi programot egy fergeteges habparti zárta, melyet a Szomolyai Önkéntes Tűzoltó Egyesületnek köszönhetünk.

                                                                                                       Diákönkormányzat

A Csillag születik verseny eredményei:

Tánc kategória:

  1. hely a „Grease” produkció - Kerekes Luca és Jurácsik Ákos 5.a
  2. hely a „Last dance” – Varga Loretta Jázmin, Kovács Dorka, Vályi-Nagy Csenge, Balog Blanka, Tóth Hédi, Kanalas Dalma, Szemán Márton, Hegedűs Hédi, Lakatos Zoé Viktória 8.a osztályos tanulók illetve Báki Tamara, Buzás Dóra, Kovács Hanna Vivien, Kerekes Dorka, Sztahó Zoé Mira, Kalászi Zoltán, Török Patrik Sándor, Farkas Krisztián, Hadi Dorottya, Stark Emma 8.b osztályos tanulók
  3. hely „Latin mix” – Bódizs Boglárka, Jurácsik Ákos, Kerekes Luca, Kovács Mira Laura, Mihály Lilla, Pete Klaudia, Sánta Zsófia, Szabó Réka Sára, Szajlai Anna Angelika, Varga Boglárka 5.a osztályos tanulók

Irodalom kategória:

  1. hely Varró Dániel: Szeszélyeskedő c. verse – Sánta Luca 1.a
  2. hely A róka és a kacsa c. népmese - Slisz Bence Máté 2.a
  3. hely A teknős és a nyúl c. vers - Stefán Zoé 4.a

Ügyességi kategória:

  1. hely Rubik kocka kirakás – Kunder Fábián 6.a
  2. hely Karate bemutató – Vályi-Nagy Zsombor 5.a
  3. Roller Cody-val – Varga Boglárka 5.a

Ének kategória:

  1. hely „Dédapám” – Györki Melinda és Bogdán Amira 4.a
  2. hely „Magyar vagyok” – Szabó Lívia, Szabó Nóra, Szőllősi Rebeka, Gönczi Réka 4.a osztályos tanulók
  3. hely „Régóta üres ez a szív”- Stefán Zoé 4.a

KÉPEK

Lázár Ervin Program

Iskolánk 8.évfolyamos tanulói 2023.05.11-én a Fővárosi Nagycirkuszban jártak a Lázár Ervin Program keretein belül. "A sztyepp illata" című előadás számos szórakoztató jelenettel kecsegtetett, és el is nyerte diákjaink tetszését.

Gallik Gábor András

20230511 lep01

 

20230511 lep01

 

20230511 lep01

 

Hangszerválasztó

20230515 hangszervalaszto plakat

Művészeti fesztivál

20230510 muveszeti fesztival

Versenyeredmény

2023. április 14-én, pénteken 10 órától rendezték meg Miskolcon, a Csanyik-völgyben, a Csanyiki Erdészház Erdészeti Iskolájában a XXXI. Kaán Károly Országos Természet- és Környezetismereti verseny vármegyei döntőjét.

A résztvevők üdvözlése és a technikai tájékoztató után kezdődött a feladatlapok kitöltése. Az iskolai fordulóhoz hasonlóan itt is változatos feladattípusokat kellett megoldania a diákoknak. A természettudományi órákon tanultak mellett kérdések „hangzottak” el a Természetbúvár folyóirat cikkeiből: az Útravalóból, a Virágkalendáriumból és a posztereken szereplő állatfajokról. Kaán Károly életéről, munkásságáról is számot kellett adniuk. Az idén 50 éves fennállását ünneplő Hortobágyi Nemzeti Park élővilágát és a Duna-Ipoly Nemzeti Park természeti értékeit szintén ismerniük illett. A dolgozat megírása után a kísérő pedagógusok kijavították az értékelőlapokat. Ezután került sor az eredményhirdetésre. Minden résztvevő ötödik és hatodikos gyermek kapott emléklapot és 1-1 csokoládét a vármegyei döntőt szervező Jedlik Ányos TIT-től.

Eredmények:

2. helyezést ért el: Csuka Dorina 5. a osztályos tanuló

9. helyezést ért el: Kerekes Luca 5. a osztályos tanuló

10. helyezést ért el: Pogány Dominik Botond 5.a osztályos tanuló

Dorina egy szép oklevéllel és egy hasznos jutalomkönyvvel lett gazdagabb. Az Északerdő ZRT a kiadványaival örvendeztette meg a diákokat és a tanárokat.

Külön köszönet illeti az Alapítvány Mezőkeresztes Iskolájáért iskolai alapítványt, hogy a nevezési díjak befizetésével támogatták a részvételünket.

Hálásan köszönjük Kerekes Géza szülőnek, hogy szabaddá tette pénteki munkanapját és autójával elszállította a verseny színhelyére a csapatot.

Felkészítő pedagógus: Taizs Emese

20230414 01

20230414 01

20230414 01

20230414 01

20230414 01

Házi verseny

2023. április 18-án, kedden 14 órától tartotta intézményünk az Oktatási Hivatal Miskolci Pedagógiai Oktatási Központ által hirdetett „Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei biológia verseny az általános iskola 7-8. osztályos tanulói számára” verseny iskolai fordulóját. A megmérettetésre 6 hetedikes és 3 nyolcadikos gyermek jelentkezett. A feladatlapot 60 percig írhatták a diákok. Nagyon változatos feladatok szerepeltek a dolgozatban. A legjobban teljesítő tanulókat iskolánk benevezte a vármegyei fordulóba.

Eredmények:

7. évfolyam:

1. hely: Okos Máté  7. a

2. hely: Ecsegi Alex  7. a

3. hely: Balatoni Patrik  7. a

4. hely: Szőllősi Leila Aliz  7. a

5. hely: Barna Réka  7. a

6. hely: Slisz Ramóna  7. a

8. évfolyam:

1. hely: Hegedűs Hédi  8. a

2. hely: Kovács Dorka  8. a

3. hely: Győrki Lara Zelina  8. a

Felkészítő pedagógus: Taizs Emese

20230418 01

20230418 01

20230418 01

FENNTARTHATÓSÁGI TÉMAHÉT 2023

  1. Tanórai tevékenységek
  2. Több osztályunk is megnézte Áder János volt köztársasági elnök online klímatanóráját.
  3. A pedagógusaink hasznos tananyagokat használtak fel a témahét weboldaláról, de egyéni ötleteik is sikeresen megvalósultak. A 4. a osztályosok például a fenntartható értékek témakörben hazánk nemzeti parkjairól készítettek tablókat, kiselőadásokat csoportmunkában. Ötleteket merítettünk a SPAR Magyarország Tervezz okosan! edukációs kampányhoz készült csomagból, hogy minél több tanulónk megismerje a környezettudatos szemléletet, ezen belül a fenntartható étrendhez és az élelmiszer-pazarlás megelőzéséhez szükséges ismereteket valamint a szelektív hulladékgyűjtés alapjait. Tanulóink az energiatakarékosság témakörben ismereteket szereztek az ökoházak előnyeiről.

Nagyítóval és távcsővel a természetért-2023

A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság és a Természettár februárban ismét vetélkedőt hirdetett "Nagyítóval és távcsővel a természetért"  címmel általános iskolák 3-4. és 5-6. osztályos tanulói számára. Az első két forduló feladatlapjainak megoldása után 5-5 csapatot hívnak be a szervezők a döntő megmérettetésre, Hortobágyra.

Iskolánk két csapattal, harmadik alkalommal jelentkezett a háromfordulós természetvédelmi versenyre. Az alsó tagozatos Mocsári gólyahír csapat (Bogdán Amira, Szabó Lívia, Szabó Nóra 4. a osztályos tanulók)  68 csapat közül a 4. legjobb eredményt érte el. Mivel az első és második helyen is pontazonosság volt, a csapat sajnos nem került be a döntőbe.

Felkészítőjük Bartháné Kunráth Ágnes.

Felső tagozatos tanulóinkat a Csincse kincse elnevezésű csapatunk (Kerekes Luca, Varga Boglárka, Pogány Dominik 5.a osztályos tanulók) képviselte. A 99 versenyben lévő csapat közül a 12. helyen végeztek.

Felkészítőjük: Taizs Emese.

„Ki a mester két keréken?”

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Balesetmegelőzési Bizottság 2023. május 4-én rendezte meg a „Ki a mester két keréken?” közlekedésbiztonsági vetélkedő vármegyei döntőjét. Pogány Dominik, iskolánk 5.a osztályos tanulója első helyezést ért el.  Ő képviseli megyénket a  2023. május 24-én a Magyar Autóklub Közlekedésbiztonsági és Oktatási Parkjában megrendezésre kerülő országos döntőben.

Felkészítője: Bartháné Kunráth Ágnes

https://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/baleset-megelozes/aktualis/ki-a-mester-ket-kereken-19

20230505 ki a mester01

Mátra Kincsei Természetismereti és Természetvédelmi verseny

A Bükki Nemzeti Park 3 fordulós levelezős versenyt hirdetett 2022 őszén, melyre iskolánk 4 csapattal nevezett be. A háromfős csoportoknak az emlősök, a rovarok, a gombák, a madarak világában és élőhelyeik megismerésében kellett elmélyedniük a feladatsorok megoldásához. Madáretetőt is készítettek a tanulók, és megfigyelési naplót is kellett vezetniük a látogatottságáról. A harmadik feladatlap beküldése után a versenyen legjobban teljesítő csapatokat behívták egy döntő megmérettetésre.

A Mezőkeresztesi Kossuth Lajos Általános Iskola három tanulója is meghívást kapott: Ecsegi Alex, Okos Máté, Végh Balázs 7. a osztályos tanulók képviselték intézményünket. 2023. március 28-án, Mátrafüreden a Harkály-házban délelőtt egy kiselőadást kellett tartaniuk, egy általuk védettséget érdemlő, Keresztes környéki területről, majd délután egy 5 állomásból álló akadályversenyen kellett számot adni tudásukból. Biotópfa életközösségben elfoglalt helyéről, madárfelismerésből, madáretetésről, ízeltlábúak határozásából, emlősök lábnyomainak felismeréséből, gombák felépítéséből, felismeréséből. A csapat a döntőben az 5. helyezést érte el. Gratulálunk!

 

20230328 matra01

 

20230328 matra02

 

20230328 matra03

 

20230328 matra04

XXXI. Kaán Károly Országos Természet- és Környezetismereti verseny

2023. március 02-án tartotta intézményünk a XXXI. Kaán Károly Országos Természet- és Környezetismereti verseny iskolai fordulóját az ötödik évfolyamos tanulóknak. A feladatok a természettudomány tantárgyhoz kapcsolódtak elsősorban, de ismerni kellett Kaán Károly életét, a Duna-Ipoly és a Hortobágyi Nemzeti Park jellegzetes élőlényeit, látnivalóit is. A feladatlap tartalmazott keresztrejtvényt, totót, szótagolót, párkeresőt, többválasztásos kvízt, biológiai számtant, képes betűrejtvényt, kakukktojás keresőt, szövegértéses feladatot.

Az iskolai forduló eredménye:

  1. helyezett: Kerekes Luca a
  2. helyezett: Csuka Dorina a
  3. helyezett: Pogány Dominik Botond a
  4. helyezett: Varga Boglárka a

Az első három helyezett tanulót iskolánk benevezte a megyei fordulóra.

20230302 korny ism verseny0120230302 korny ism verseny02

Csillag Születik

20230526 ren ker isk gyereknap csillag01