Időpont: 2020.04.15.
Tantárgy: Magyar irodalom
Remélem jól telt a tavaszi szünet és mindenki megnézte a regény megfilmesített változatát! /és tetszett is/
Most ajánlok egy másik feldolgozást is, ez 1 óra 45 perces. Az alábbi linken találod: https://vimeo.com/241475388?width=1080
A történet Budapesten játszódik az 1889-es években, amikor az emberek még lóvasúton közlekedtek, az utcán verkli hangja szólt, édességként törökmézet árultak, s a gyerekek zsebtintatartót használtak az iskolában.
Megismerkedhetünk a főbb szereplőkkel, akik gimnazista fiúk és éppen kémia órájuk van a tanteremben. Tavasz van, a nyitott ablakon át behallatszik az utca zaja. A gyerekek izegnek-mozognak, várják a tanítás végét, s a tanár magyarázata közben papírgombócot adogatnak egymásnak, melyen az áll, hogy DÉLUTÁNRA KÖZGYŰLÉST ÉS ELNÖKVÁLASZTÁST terveznek a grundon.
Megismerjük a GRUND-ot, ami egy beépítetlen, üres telek volt, rajta egy fateleppel, és ami a Pál utcai fiúk főhadiszállása és játszótere volt. A pesti gyerekeknek a bérházak között ez jelentette a szabadságot, és amit mindenáron meg kellett védeni. A farakások tetején a gyerekek erődöt építettek, ezen pedig a saját zászlójuk lengett. A grundbeli fiúk egy csapatot alkottak, aminek „gittegylet” volt a neve. Ebben mindenkinek megvolt a maga tisztsége, mint a hadseregben. A délutáni közgyűlésen megválasztják a vezérüket. Közben a grundra érve azt látják, hogy a farakás tetejéről valaki ellopta a zászlójukat, ezért úgy döntenek, hogy háborút indítanak a vörösingesek ellen.
Egyenlőre bemelegítésként ennyi, a következő órán már kérdéseket is fogsz kapni a regénnyel kapcsolatban.