Menu

 

Időpont: 2020.06.03.

Tantárgy: Magyar irodalom

Az óra anyaga: Petőfi Sándor: Egy estém otthon

 

Petőfi Sándor 1844-ben két hónapra hazatért szüleihez Dunavécsére.

Ekkor és itt írta Egy estém otthon című versét. Ebben az időszakban több olyan verset is írt, amelyben feltárta ügyes-bajos dolgait: versbe szedte sikereit, sikertelenségét. Olyan őszinteséggel beszélt saját életének eseményeiről, ami akkoriban szokatlan volt.

A versnek hiteles életrajzi háttere van. A költő maga ínséges napokat élt meg, szégyellte, hogy nem tudja támogatni szüleit, akik időközben elszegényedtek. Apja az egykor vagyonos Petrovics István tönkrement, vagyona elúszott. Amikor a költő 1844-ben hosszú vándorút és megpróbáltatás után hazatért, szorongással készült az apjával való találkozásra, aki öt évvel korábban kitagadta őt, mert nem akarta a mészáros mesterséget folytatni. Akkor mert csak hazamenni Dunavécsére, amikor már eldőlt, hogy kiadják verseit, és a segédszerkesztői állás révén biztos megélhetésre volt kilátása. De még akkor is félt, hogy apjával esetleg az utcán találkozik össze, és az öreg a nyilvánosság előtt fogja lehordani. Ismerte ugyanis apja makacsságát, aki sem a színészetet, sem a poétaságot (költő) nem tartotta rendes foglalkozásnak.

Az Egy estém otthon című vers kettejük találkozását örökíti meg, és igaz, hogy érezhető, hogy az apa nincs megelégedve a fiával, de az átbeszélgetett este feloldotta köztük a feszültséget.

A vers műfaja életkép (ugyanúgy, mint Arany: Családi kör című műve), mivel az életnek (egy estének)  egy meghitt pillanatát örökíti meg.

Apa és fia borozgat, és közben beszélgetnek. Aztán az apa elmegy lefeküdni, fia pedig írogatni kezd, amíg meg nem jelenik az édesanya, és kérdésekkel árasztja el.

A verset szinte végig az apa figurája uralja: csipkelődő párbeszéd folyik köztük. Szeretik, de nem értik meg egymást. Az apa előítélete a színészet iránt az évek alatt sem szűnt meg, a versben komédiázásnak nevezi.

Apa és fia elfogadják egymást olyannak, amilyen, és már nem akarják egymást megváltoztatni, de ez nem jelenti azt, hogy az apa büszke lenne költő fiára. Az öreg Petrovics szerint a színészet csak komédia, a költészet pedig haszontalan dolog. Petőfi tudomásul veszi apja előítéletét, de magában azt gondolja, mivel apja mészáros volt, csak a húsvágáshoz ért ’Nem sok hajszála hullott ki a tudományokért. ’

Az utolsó három versszak meleg hangon szól az édesanyáról, anya és fia szép, harmonikus találkozását örökíti meg. Érzékelteti azt a gyermeki szeretetet, amit Petőfi édesanyja iránt érez.

Nyisd ki az Irodalom könyvet a 196. oldalon és olvasd el a verset.

Játssz!

https://learningapps.org/4819809

https://wordwall.net/hu/resource/1996684/egy-est%C3%A9m-otthon

 

                                             images

Go to top