Menu

Közlekedési szakkör

2020. április 27.- május 11.

Kedves Gyerekek!

A megjelölt időszakban az alábbi feladatokat javaslom a szakkörös diákjaimnak és az érdeklődő tanulóknak.

I. Közlekedési kisokos tanfolyam a KRÉTA felületén

Április 16-tól megnyílt a „vizsgaidőszak”, ami április 30-ig tart. Ebben a két hétben, ha beléptek a felületre el lehet indítani a tudáspróbát, amelyre 45 perc áll rendelkezésetekre. Csak abban az esetben indítsátok el, ha úgy érzitek felkészültetek.Ha szükségetek van még gyakorlásra nézzétek át a munkafüzetet! Ha már elindítottátok a tudáspróbát csináljátok is végig, mert ki-belépkedés esetén lezár a vizsga, s attól függően mennyit teljesítettetek, sikeresnek vagy sikertelennek veszi a rendszer a felmérést. Ha valakinek nem sikerül teljesítenie az elvárt szintet (remélem ilyen tanuló nem lesz), ő már csak május 1-je után tudja újból megnyitni a tanfolyami anyagot gyakorlás céljából, s utána „pótvizsgázhat”. Sok sikert a tudáspróbához!!!

II. Elméleti ismeretek gyakorlása, ismétlése

http://kerekparoskresz.com/leckek/0/

Már átismételtétek a kerékpárral kapcsolatos alapvető fogalmakat, a kerékpár kötelező tartozékairól és az egyéb hasznos kiegészítőkről; a közlekedéshez szükséges alapvető táblákról tanult ismereteket, hol szabad és hol tilos kerékpározni; mi a teendőd az útkereszteződésben. A következő időszakban tanulmányozzátok a 6. és 7. leckét a hozzájuk kapcsolódó játékokkal. Továbbra is gyakorolhatjátok az online teszteket.

A kresztanulás otthon weblapon beállíthatjátok magatoknak milyen témakörben, milyen mennyiségben és időtartamban szeretnétek tesztkérdéseket megoldani.

http://www.kresztanulasotthon.hu/teszt/index.php?section=tesztbeallitas&kategoria=3

http://www.szentesinfo.hu/mozaik/2004/5/kerekparos.htm

http://www.szentesinfo.hu/mozaik/2009/3/kreszteszt.htm

III. Ügyességi feladatok gyakorlása

Néhány ügyességi feladatot otthon is tudtok gyakorolni az udvaron.

Az egyensúlygyakorlatok és a szlalom gyakorlása után további feladatokat ajánlok.

Egy kezes kormánytartás. Megtanultuk, ha forgalomban kerékpároztok, az irányváltást karotok kinyújtásával jelzitek. Ez akkor szabályos és jól látható, ha a karotokat vállmagasságban, vízszintesen tartjátok. Kanyarodás előtt mindig hátrafelé nézünk. Ezt a két mozdulatsort gyakoroljátok egyenes haladás közben.

biztató1Jó gyakorlást! Ági néni

Go to top