Kossuth Lajos Altalanos Iskola
04.jpg
07.jpg
08.jpg
09.jpg
10.jpg
11.jpg
12.jpg
13.jpg
14.jpg
2022. május 31-én a 4.b osztály tanulmányi kirándulásra indult Mezőkövesdre. Az utazás menetrend szerinti távolsági autóbusz járattal történt. Mikor odaértünk, a hátizsákokból előkerült a szendvics, keksz, chips, melyet a Művelődési Ház előtti lépcsőn fogyasztottak el a gyerekek.
Nyitásra már a Matyó Múzeumban voltunk. A földszinten egy képeslap kiállítást tekinthettünk meg. Az emeletre felérve megismerkedhettünk a jellegzetes matyó népviselettel, szokásokkal és bepillantást nyertünk a régi parasztházakba is. Egy fiatal tárlatvezető hölgy kalauzolt bennünket végig. Ízelítőt kaptunk a mindennapi viseletekből, megnéztük a paraszti élet mindennapi eszközeit, a parasztházak bútorait, berendezési tárgyait.
Próba szerencse, mivel nyitva volt a Szent László Nagytemplom, ezért oda is bekukkantottunk. Megcsodálhattuk Takács István festőművész gyönyörű freskóit és a 2500 sípból álló orgonát. Van olyan tanuló, aki még most járt először templomban.
Sietnünk kellett, mert már várt bennünket a tárlat tulajdonosa az Iskolatörténi Kiállításon. Itt a gyerekek beültek a régi iskolapadba, s visszarepültünk a múltba. Láthatták, hogy milyen volt a 100 évvel ezelőtti nevelői asztal dobogóval, a háromlábú tábla, megnézték a palatáblát, régi tollat, tintatartót, tintahegyet, kalamárist, iskolatáskát , nádpálcát. Judit néni magával ragadóan mesélt a régi iskolai életről, a gyerekek szájtátva figyelték.
Következő utunk a Hadas városrészen át a Hajdu Ráfis János Mezőgazdasági Gépmúzeumba vezetett. Ez az Európában is egyedülálló kiállítás Hajdu Ráfis János magángyűjteményéből jött létre, aki tavaly halt meg. Hatalmas alapterületen sorakoznak a mezőgazdaságban és az iparban használt erőgépek, munkaeszközök, traktor, targonca, lovas járgány, vízi erőgép, korabeli tűzoltó eszközök, áramfejlesztő agregátorok, cséplőgép, magtisztítók, takarmány előkészítő gépek. A gyerekek izgatottan szaladgáltak, hogy melyik gépmatuzsálemre üljenek fel és fotózkodjanak.
Gyorsan röpült az idő, a legközelebbi fagylaltozóban mindenki vett egy jégkását, s indultunk a Kavicsos-tónál lévő Szabadidőparkba. A hátralévő időt itt töltöttük. A gyerekek önfeledten rohangáltak, játszottak. Négy óra előtt nem sokkal elfáradva, élményekkel tele értünk vissza Mezőkeresztesre.
Hollóné Nyeste Mária - osztályfőnök